Tópark Biatorbágyon: új város születőben

Tópark Biatorbágyon: új város születőben

Magyarország legnagyobb egybefüggő ingatlanberuházása, a közel 10 éve elkezdett, és az M1/M7/M0 autópályák háromszögében évekig csak beton szellemvárosként éktelenkedő biatorbágyi Tópark most a szemünk láttára válik Budapest-közeli multifunkciós városrésszé. A 200 000 m2 bruttó hasznos alapterületen egy város minden lényeges eleme megtalálható lesz; a kiköltöző cégeket, szolgáltatókat és lakókat pedig a hamarosan beinduló tömegközlekedés és 3000 parkoló fogja kiszolgálni.

„A közel 50 milliárd forint összértékű beruházás újabb mérföldkőhöz érkezett. Az első ütem lakásai mellett ebben a fázisban mintegy 15 ezer négyzetméternyi irodaterület is elkészült, amelynek bérbeadása jelenleg zajlik.” – mondta Balla Ákos, ingatlanszakértő, aki az Építészet Világnapján, október 1-jén, a Tópark hamarosan megnyíló egyik étterme terében rendezett szakmai konferencia résztvevőit kalauzolta végig a már elkészült és még építés alatt álló, változatos épületek között.

Új város – annak minden funkciójával

Az ide költözők valóban úgy érezhetik majd, hogy teljesen új városba költöztek, hiszen az egyedülálló ingatlankomplexum tervezésekor minden igényt figyelembe vettek. A beruházás gyors ütemben zajlik most is: 35 000 m2 alapterületen 350 lakást, 55 000 m2 alapterületen irodahelyiségeket, 15 000 m2-en kiskereskedelmi és szolgáltató egységeket alakítanak ki. A beruházás része egy 200 szobás szálloda és a hozzá tartozó 1000 fős konferenciaterem is. A komplexumban a szolgáltatási egységeken túl önkormányzati és magán üzemeltetésű óvoda és bölcsőde, illetve gyermek és felnőtt egészségügyi rendelők is helyet kapnak majd.

Homlokzatok, akár egy valódi városban

Ahogy a Tópark megberuházása nem lehetne teljes a legkülönbözőbb, a lakók és bérlők kényelmét egy valódi városközponthoz hasonlóan szolgáló funkciók nélkül, úgy az épületek homlokzatának, azaz megjelenésének kialakítása során szempont volt a látványbeli változatosság. Hiszen ez egy valódi város esetén sincs másként, a Tópark minden egyes épülete egyedi építészeti megoldásokat rejt: megtalálhatóak itt színes üveglamellákkal, vagy éppen Zsolnay kerámia-betétekkel díszített épületek, kőfaragó munkák, 4 emelet magas bazaltsüveggel különlegessé tett homlokzat, és természetesen számtalan vakolt vagy éppen dryvit felületével csillogó épületek, de a szerelt átszellőztetett fémlemez burkolatos homlokzat sem hiányozhat a sorból. Pontosan ez az épületek megjelenésével ható változatosság ihlette azt a szakemberek számára, októbere 1-jén, az Építészet Világnapján szervezett konferenciát, amely az épületburok a kortárs építészetben betöltött szerepét boncolgatta neves építészek és elismert szakemberek előadásaival. A konferencia végén pedig a népszerű építészeti pályázat, az Év háza 2018. évi díjait is itt adták át, valamint bemutatták az Év háza elmúlt 10 évének termését összefoglaló könyvet is.

Zöld – több értelemben

A Tópark minden épülete zöld energia felhasználásával és környezettudatos megoldásokkal került kialakításra, de több helyen például elektromos autó töltőket is létesítenek. A beruházást körülvevő, közel 55 hektáros zöld terület, a törökbálinti tó közelsége, az annak partján kiépülő sétány, a készülő futópálya és kerékpár-út valamint a gyermekek számára megépített játszótér is számtalan sportolási és rekreációs lehetőséget biztosít az itt élőknek és dolgozóknak.
Az első lakók, cégek és szolgáltatók 2018 őszére már be is költöztek.

Forrás: startlap.hu
 

2018.10.10.