';

Topi a vadkacsafióka – szárnyas meglepetés egy átlagos munkanapon

A Tópark ‘BE MY CITY’ Iroda- és Lakópark kreatív dizájn díjra érdemes, élő növény-falakkal megálmodott és megépített parkolóháza a jelek szerint nem csak az emberek tekintetét vonzza. Úgy tűnik, a természet lakóinak is elnyerte tetszését. Több énekesmadár mellett, mint kiderült, a közelmúltban egy vadkacsa család is fészkelő helyéül választotta az ide telepített vegetációt.

A tegnapi nap délelőttjén a Tópark munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy valahonnan nagyobbacska fiókák potyognak az értékesítési iroda előtti területre. Hat kiskacsából 5 azonnal csatlakozott is az őket hangosan hívogató kacsamamához, és sorban elsiettek a tó irányába, egyikük azonban szerencsétlenül érhetett földet, és nem tudott a többiekkel tartani. A kis teremtményt a Tópark munkatársai azonnal gondozásba vették, megitatták, és biztonságba helyezték.

Keresni kezdték a többi fiókát és a szülőket, de azok gyorsan eltűntek szem elől. A véletlenek szerencsés egybeesésének köszönhetően, egy éppen erre járó hölgy, aki kutyáját rendszeresen a tó mellett kiépített sétányon és a környező mezőn sétáltatja, az egyik madárvédő társaság tagja. A hölgy magához is tudta venni a kis tollas jövevényt, azonban a kacsamama keresését nem adták fel. A Tópark lakóközössége egyesült erővel fogott össze, és indult el a tó környékén több irányba, hogy megtalálhassák az elveszett kiskacsa családját. Nem sokkal később sikerült megtalálni a kacsamamát, aki vidáman fogadta elveszett gyermekét.

A történetből látszik, hogy az itt élő emberek közösséget alkotva, egymással összefogva milyen nagy dolgokra képesek. A kis vadkacsa fiókának a Tópark munkatársai a Topi nevet adták.  🙂

Recommend
  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIN
  • Pinterest
Share
Tagged in