Kedves lakónk, Anita írása még a karanténos időszakról. Köszönjük!
“Sokszor megfordult a fejemben, hogy mi lehetett az az isteni szikra, ami arra késztetett, hogy tavaly nyár végén kijöjjek a Tóparkba és beleszeressek álmaink otthonába. Amióta utolért a karantén világ, azóta imába foglalom azt a bizonyos napot, hiszen nincs este, hogy ne jutna eszembe mi lenne, ha minden a régi lenne.
Ha belegondolok, hogy ezalatt a pár hét alatt, mennyi minden történt velünk, pedig betartjuk a “szabályokat” már amennyire lehet, egy tinédzser lánnyal és egy alig három éves gyerekkel. Mert ugye nem elvárható, hogy ennyi időn keresztül a négy fal között éljünk, még ha Győrfi Pali minden fórumon erre figyelmeztet, akkor sem.
Khumba kutyánknak a Tópark maga a kánaán. Zöld övezetben van egy perc alatt, nem is akár mekkorában. Régebben egy autónyi út kellett ahhoz, hogy egy igazán jót tudjon szaladgálni, idő hiányában napjában egyszer, talán kétszer, nem pedig hatszor-hétszer.
A lányom deszkázik, biciklizik, fut, (legalább is azt mondja) és néha elvonul a tópartra, csak a tik-tok tudja mit csinál, amikor senki nem látja.
Benivel ugyan ezt tesszük, mellette focizunk, sárkányozunk, vagy akár csak szaladgálunk, és persze jókat mulatunk, apával és egy finom borral, nem is tudom melyiknek örülök jobban.
Éppen ezért esténként mikor beszélgetünk, gyakran elhangzik milyen jól tettük, hogy belevágtunk, akkor még nem is tudva, hogy pár hónap múlva a #maradjotthon lesz az országunk és egy világ jelszava.
Ma is sütött a nap. Alig egy karnyújtásnyira, ez a csodaszép tavacska csalogatott egy kiadós sétára. A távolban mások is ezt tették, tisztes távolságban. Sokan maszkban, mert akármilyen szép is ez a nap, mindenki tudja, hogy karantén a szabadban is van.
Bár itt a Tóparkban egy kicsit szabadabban. Van tér, a tekintet egy kicsit távolabbra is elér, nem csak a szomszéd házra, vagy annak falára. Van fény, beragyogja az utcákat és a mezőn szaladgáló négylábú kisebb nagyobb kutyákat.
Itt a természet a lábunk alatt, a madarak hangja, a gyermekek kacaja. Mert bármennyire is be vagyunk zárva, nem egy kis utcába, egy kertbe, házba, lakásba, hanem egy csipetnyi vidámsággal teli világba.“
